Ma éppen elborultam és muszáj volt leírnom a gondolataimat. De snassz dolog csak magamnak, papírra írni, tegyük közkincsé és adjuk közkézre!
Az emberek félnek szembenézni a nehézségekkel - amiket az élet elibük állít -, megküzdeni a feladatokkal - amiket önnönmaguknak választottak -, és harcolni saját tökéletlenségükkel (vagyis hogy a hibákat elfogadják és tanuljanak belőle, továbbá hogy a kritikát ne támadásnak vegyék), és félnek átélni az érzelmeket. Becsapják önmagukat, kikopik a szemükből az őszinteség és önzésük torz szobraivá válnak.
A társadalom elszektásodik, szektásodik vele a történelem is és a "normális gondolkodás" mindenki ütőkártyájaként olyan fogalommá válik, amit csak viccként lehet komolyan venni.
Nem az értékek válságát éljük, hiszen az értékeket már elpusztítottuk vagy maguktól kikoptak, az érzelmek válságát éljük, ahol az egyetlen őszinte érzelem az ego iránt táplált szeretet és megbocsátás. Ezzel magunk ellen fordítjuk a világot, hiszen nem a jövőnket építjük, csak a múltunkat szépítjük.
A folyamat pozitív vetületei (például amikor az egó áttör az álszentség nehéz falán) adják a talajt a befolyásolás új mélységeihez.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.